Mikor máskor tölt el egymással ennyi minőségi időt egy család, mint utazás közben?

Timi és Zoli kisfia úgy született meg, hogy addigra már – a pocakban – 10 országban is járt. Azóta, 16 hónaposan, még öt országot járt be, három különböző kontinensen.

 

Fogadjátok szeretettel a vele készült interjút, amit sikerült személyesen összehoznunk, pedig csak instáról ismerjük egymást. Az időnk limitált volt, ami szerencse, különben még napokig dumáltunk volna arról, miért érdemes babával is útra kelni.

 

Szerintem lenyűgőző, hogy milyen sok helyen jártatok már, főleg, hogy itthon én nagyon sokat hallom azt, hogy “utazz amíg még lehet, mert gyerekkel már nem fogsz tudni.” Ti mégis hogyhogy neki mertetek vágni ennyiféle utazásnak?

Nálunk is hasonló volt a helyzet; mindenki mondogatta nekünk, hogy ha majd jön a gyerek, akkor mindennek vége, mindenről, amit eddig szerettem (edzés, utazás), le kell mondanom, de “megéri”. És ez volt a kulcsszó: hogy nem fogom sajnálni, mert a gyerek mindenért kárpótol. Mintha neki ez lenne az igénye, hogy csak otthon legyünk és ne csináljunk semmit.

Végül szerencsére sikerült találnom pozitív példákat, főleg külföldön, és elkezdtem követni őket, illetve a férjemmel is sokat beszélgettünk arról, hogy biztosan meg fogjuk találni a módját a közös utazásnak is. Láttam, hogy más kultúrákban sokkal inkább természetes, hogy a gyerek születése után is megy minden tovább úgy, mint korábban. Ha a szülő szeret edzeni, miért ne edzhetne utána is? Ha a család szeret utazni, miért ne utazhatna a gyerekekkel együtt is?

 

A gyereknek nem arra van igénye, hogy otthon legyen, biztonságban, nyugodt körülmények között?

Én inkább úgy gondolom, hogy a babának a születésétől fogva arra van igénye, hogy megismerje a szüleit, és részese lehessen az életüknek. Nem akarja a baba, hogy “érte” feladjunk mindent, hanem, hogy mutassuk meg neki a világot, vigyük el kalandozni. Természetesen biztonságra vágyik, de ez nem az otthon maradást jelenti, hanem, hogy a szüleivel töltheti az idejét, akik vigyáznak rá, és közösen élik meg a pillanatokat - miközben mindannyian jól érzik magukat.

Mikor máskor tölt el egymással ennyi minőségi időt egy család, mint utazás közben? Otthon állandóan ott vannak a teendők, elintéznivalók, a takarítás, de ha utazunk, folyamatosan egymással foglalkozunk, és együtt érnek minket az élmények és kiszakadunk a sokszor szürkébe forduló hétköznapokból (amelyek főleg az első hónapokban érhetik könnyen a gyerekkel otthon maradó anyákat, hiszen kevesebb inger érheti őket).

 

Poldi, a kisfiad, születése után mennyivel utaztatok először?

Két-három hetes korában spontán meghívtak minket barátok Siófokra, ahol egy kisebb baráti társaság volt, majd egy hónapos korában ismét a Balatonra mentünk egy rövid kis családi-baráti gyerekek vitorlás ringatózására a tavon.

Meg sem fordult a fejünkben, hogy nem szabadna kimozdulni egy pár hetes csecsemővel; itthon a védőnők és gyermekorvosok mindenféle javaslatot tesznek, hogy maradjunk otthon az első hetekben, mert “veszélyes”. Külföldön nincs ilyen ajánlás, sőt, a friss levegő jót tesz, ha az anyuka fizikailag bírja, akár egy naposan is kimehet a csecsemővel (legalábbis az általam olvasott orvosi szakoldalak egybehangzóan ezt írták, hogy felesleges hetekig otthon maradni). Nyilván nem arra gondolok, hogy az influenza járvány közepén beviszem egy zárt, zsúfolt térbe, de a friss levegő és a kimozdulás kifejezetten jót tesz mind a babának, mind a szülőknek (nyilvánvalóan észszerű keretek között).

 

És mikor utaztatok először külföldre?

Másfél hónaposan Prágába utaztunk vele autóval. A hat órás út alatt egyszer álltunk meg kb három óra után, pelust cseréltünk, etettem, és mentünk tovább. Teljesen jól ment minden.